Nem riasztotta vissza, hogy nincs esélye
Tony Trivisonno és az Amerikai Álom
Írta. Frederick C. Crawford
Rómától délre élt, Olasz- ország sziklás vidékén gazdálkodott. Hogyan került Amerikába, nem tudom. De egy este ott állt a garázs mögött. Százhetven centis, sovány ember volt.
Lenyírom a füvet - mondta. Tört angolságát nehéz volt megérteni. Megkérdeztem a nevét.
Tony Trivisonno - válaszolta. - Lenyírom a füvet. - Erre azt feleltem, nincs annyi pénzem, hogy kertészt tartsak.
Lenyírom a füvet - mondta újra, aztán elment. Rosszkedvűen mentem be a házba. Nehéz időszakot éltünk a gazdasági válság idején, de hogyan küldhetek el valakit, aki segítségért fordul hozzám?
Másnap, mire a munkából hazaértem, valaki lenyírta a füvet, kigyomlálta a kertet, és felgereblyézte a sétányt. Megkérdeztem a feleségemtől, mi történt.
-Jött egy ember, kihozta a fűnyírót a garázsból, és munkához látott a kertben — válaszolta. — Azt hittem, te alkalmaztad.
Elmeséltem, mi történt előző este. Furcsállottuk, hogy nem kért fizetséget.
A következő két napon sok dolgom volt, így megfeledkeztem Tonyról. Megpróbáltuk újjáéleszteni vállalkozásunkat, és visszahozni néhány régi munkást az üzemekbe. Pénteken azonban kicsit korábban értem haza, és Tonyt ott találtam a garázs mögött. Megdicsértem az elvégzett munkáért.
- Lenyírom a füvet - mondtá.
Tony alacsony heti fizetség fejében mindennap felsöpörte az udvart, s ellátta a ház körüli apróbb teendőket. Feleségem szerint Tony nagyon segítőkész volt, amikor cipelni vagy javítani kellett valamit.
A nyár őszbe fordult, és hideg szelek fújtak. - Craw úr, nemsokára jön hó — mondta Tony egy este. — Télen hadd lapátoljak havat a gyárban.
Mitévő lehet az ember ilyen szívósság és reménykedés ellenében? Természetesen Tony megkapta az állást.
Teltek a hónapok. Beszámolót kértem a személyzeti osztálytól. Kiderült, hogy Tony nagyon jól dolgozik.
Egy nap Tony megint ott volt a garázs mögött. — Ipari tanonc akarok lenni - jelentette ki. Kitűnő iskolánk volt, ahol szakmunkásokat képeztek. Kételkedtem abban, hogy Tony tudna tervrajzot olvasni, mikrométert használni, vagy precíziós méréseket végezni. De nem hagyhattam cserben.
Tanoncként Tony alacsonyabb fizetést kapott. Hónapok múlva jelentették, hogy Tony szakképzett köszörűs lett. Úgy tűnt, hogy ezzel a történet megnyugtató véget ért, és ez nagy örömmel töltött el minket a feleségemmel.
Egy vagy két hét múlva Tony ismét ott volt a szokott helyen. A munkájáról beszélgettünk, majd megkérdeztük tőle, miért jött.
— Craw úr— mondta—, én akarok venni házat. — A város szélén talált egy lerobbant eladó házat.
Elmentem egy bankár barátomhoz. - Szoktatok jellemre hitelt nyújtani? — kérdeztem.
Nem - felelte. - Nem tehetjük. A ház nem eladó.
Lassan a testtel — magyaráztam. — Szorgalmas, jellemes emberről van szó. Jó állása van. Az a telek amúgy sem hoz egy fityinget sem. Évekig ott fog állni kihasználatlanul. Az én emberem legalább kamatot is fizet.
A bankár nem szívesen, de megírta a kétezer dolláros jelzálogkölcsönt, és előleg nélkül átadta a házat. Tony roppant boldog volt. Attól kezdve érdeklődve figyeltük, ahogy a környékünkön eldobált kacatokat Tony mind összeszedte, és hazavitte.
Két évvel ezután a szokásos helyen találkoztam Tonyval. Egyenesebb lett a tartása, kissé megtestesedett, tekintete önbizalmat sugárzott.
Craw úr, házam eladom! — mondta büszkén. — Nyolcezret kaptam érte.
De Tony, hol fog lakni? - kérdeztem csodálkozva.
Veszek farmot, Craw úr.
Leültünk beszélgetni. Tony elmesélte, hogy a farm volt a legfőbb álma. Imádja a paradicsomot meg a paprikát, és az olasz étkezésben oly fontos többi zöldséget. Feleségét, leányát és fiát már áthozatta Olaszországból. Addig keresgélt a város szélén, amíg rá nem bukkant egy kicsi, elhagyott gazdaságra, házzal és fészerrel. Most a családja is kiköltözik a farmra.
Valamivel később, egy vasárnap délután Tony elegáns ruhában, s egy másik olasz férfi társaságában érkezett. Tony elmondta: rábeszélte gyerekkori barátját, jöjjön át Amerikába. Most Tony segíti. Csillogó szemmel mesélte, hogy amikor kimentek a farmra, a barátja elámult, és ennyit mondott: „Tony, te milliomos vagy!"
Aztán a második világháború alatt értesítést kaptam. Tony meghalt.
Megkértem a munkatársaimat, hogy keressék meg a családját és kísérjék figyelemmel, minden rendben van-e. A farm tele volt friss zöldséggel, a ház pedig barátságos és lakályos volt. Az udvaron traktor és egy jó autó állt. A gyerekek iskolázottak voltak, valamennyien dolgoztak, és Tony nem tartozott senkinek.
Halála után egyre többet gondoltam Tonyra. Végül éppoly büszkének és hatalmasnak láttam, akár a legnagyobb amerikai gyárosokat.
A sikert hasonló elvekkel és értékekkel vívták ki: előrelátással, kitartással, eltökéltséggel, önuralommal, optimizmussal, önbecsüléssel és főként becsületességgel.
Tony nem a létra legalsó fokáról indult, hanem, úgymond az alagsorból. Vállalkozása eltörpült a nagy gyárosoké mellett. Mégis, végeredményként a mérleg ugyanazt mutatta. Legfeljebb a nagyságrendben voltak különbségek.
Tony Trivisonno az Amerikai Álmot kereste. De ő nem megtalálta, hanem megvalósította. Minden vagyona a nap huszonnégy órája volt, és ebből egyet sem fecsérelt el.
