Életre szóló találkozás az ismeretlen horgásszal
Roger folyója
írta: ralph D. conroy
MlKOR fiatalember voltam, a hátizsákos túrát bolondságnak tekintették. Kevesen húztunk bakancsot, hogy egy-egy távoli folyó vagy tó partján tábort verjünk. Ha egyedül indult valaki útnak, az máris kíváncsiságot keltett.
Mégis, az érettségi utáni vakációban telepakoltam öreg Chevroletemet, és északnak vettem az irányt valami folyóvizet keresve, ahol egyedül lehetek. Ismerőseim azt hitték, hogy barátnőm van Vermontban.
Ekkor fedeztem fel Roger folyóját.
Földúton haladtam Vermontban, mikor egy leágazásnál ösvényre bukkantam. Fogalmam sem volt róla, hová vezet, de elhatároztam, hogy végigmegyek rajta. A forró, száraz napról az erdő kellemes, párás árnyékába kerültem.
Az ösvény kanyargósan vezetett felfelé, később lejteni kezdett. Aztán egy tisztáson megláttam őt. Egy fának dőlve regényt olvasott, csomagjai mellette hevertek. Khakiszínű sortot viselt, és legalább öt évvel idősebb volt nálam.
Megbotlottam, és a hátizsáktól elvesztettem az egyensúlyomat.
Vigyázz! — figyelmeztetett.
Olvasol? — motyogtam.
Igen. Te is?
Nem. Úgy értem, szoktam olvasni. De most nem.
Elmosolyodott.
Együtt ebédeltünk a páfrányok és szúnyogok között, mindketten a magunk elemózsiájából. Nem osztottunk meg mást, mint a pillanatot és a természet szeretetét. Elmondta, hogy évek óta jár ide, és egy folyóról beszélt, amelynek nyáron sem melegszik fel a vize. Vannak benne pisztrángok, és ami a legjobb, kevesen horgásznak itt.
Azután elment, a nevét sem mondta meg. Nem az ösvényen indult, a bozóton át tört az út felé. Mondani akartam, hogy értem, mit érez túrázás közben az erdő varázsából — de nem tettem. Többet nem beszéltünk egymással, mégis jól ismertem őt.
Azon a nyáron, már jóval később, visszatértem a folyóhoz. Közben behívtak katonának, s hamarosan indultam a kiképzőtáborba.
Leállítottam a Chevroletet, és gyalog vágtam az útnak. Egy fűvel benőtt halmon, ahol a folyó visszakanyarodott, megtaláltam a férfi táborhelyét. Kővel körberakott tűzrakó hely volt, meg egy halom tűzifa. A nehéz, öntöttvas kondér egy fenyőfán lógott. Tiszta, rendben tartott táborhely volt — erre számítottam.
Majdnem egy kilométert gyalogoltam a folyó mentén lefelé, mikor egy patak mellett lapos területre bukkantam. Itt táboroztam le.
Már erősen szürkült, mikor horgászni kezdtem. Félórán belül kifogtam öt kis pisztrángot. A hatodikkal próbálkoztam, mikor harmonikaszó verte fel az éjszaka csendjét. Kedvenc dalomat, a „Red River Valley"-t játszotta valaki. Megálltam, és hagytam, hogy elárasszon a ballada és a folyó muzsikája. Aztán a csillagfényben lefelé indultam a táborhelyemhez.
Azt terveztem, hogy másnap korán kelek, és a férfi táborhelye felé horgászom, és felajánlom a pisztrángot a reggelihez. De mire felébredtem, már magasan járt a nap, így nekiláttam az evésnek. Késő délelőtt lett, mire horgászni kezdtem.
Legalább hússzor dobtam be a horgot, mire kapásom lett. A hal olyan erővel húzott, mint korábban sosem. A bot meghajolt, de aztán a hal hirtelen eltűnt. Mielőtt visszasétáltam, megnéztem a helyet, ahol rövid időre fogva tartottam a nagy halat.
Az emberem tábortüze le volt öntve, mire odaértem, egyébként semmi jele sem volt annak, hogy valaki itt táborozott. Friss fát gyűjtött az eltüzelt helyett. Egy köteg aprófa alatt egy darab papírt találtam, amelyre a következők voltak felírva:
A levegő hőmérséklete délután 3 kor: 22 °C.
Vízhőmérséklet a mélyben: 79 °C, a felszínen 20 °C,
Tiszta égbolt, gyenge felhőzet, szélcsend.
Vörös úszóval, 18-as horoggal horgásztam.
Elengedtem négy halat, megtartottam hármat.
Alatta volt egy másik feljegyzés is:
Hajnalban, délben, éjjel hogy szól
a folyó, hangjait jól ismerem.
De ha az idő messze sodor majd,
ott lesz, akkor is, velem?
A papírt gondosan összehajtogattam, és a csalisdobozomba raktam. Visszaballagtam a kocsihoz. Az a furcsa érzésem támadt, hogy nemcsak a folyót hagytam el.
Alap- és felsőfokú katonai kiképzés után Koreába kerültem. Bár a háború befejeződött, végtelen éjszakákat töltöttem járőrözéssel a demilitarizált övezet mellett.
A horgászás már messze volt, de hideg téli éjszakákon, a hálózsákomban vacogva, visszagondoltam a folyóra és arra az emberre, akivel futólag találkoztam. Magamban elneveztem Rogernek. A fejemben összekapcsolódott ezzel a névvel - mint ahogy a folyóval is.
Végül, feladatunk végeztével, visszatértünk az Államokba. Egy héttel később, kora őszön, észak felé vettem utamat, Roger folyójához. Könnyedén átjutottam a füves dombon, amely alatt a folyó visszakanyarodik.
Azonban a tiszta táborhely - amely emlékezetemben élt — tele volt szeméttel. A kondér és az állvány eltűnt. A túlsó parton törött üvegek hevertek.
Megtört a varázs. Már nem szereltem össze a horgászbotot sem. Elgyalogoltam a kocsihoz, és visszahajtottam a városba.
A benzinkútnál és a helybeli piacon érdeklődtem, látta-e valaki azt az embert, akit Rogernek neveztem el, de senki sem ismerte. Visszamentem a táborhelyhez, és összetakarítottam, ahogy ő is tette volna.
PÁR évvel később egy másik horgászt találtam a folyó mellett. Leírtam neki azt az embert, akit kerestem, és megmutattam, hol szokott táborozni.
Igen — emlékezett a horgász. — Szomorú. Azt hallottam, hogy meghalt.
Meghalt?
Bizony, a tengeren túl. Egy katonai helikopterrel lezuhant. Kár érte. Úgy tudom, ez az igazság.
Én is úgy éreztem, hogy így történt. Sőt biztos voltam benne.
Pár hétre rá visszatértem a folyóhoz, és ott töltöttem egy éjszakát. Nem azért, hogy horgásszak, vagy tábort verjek, hanem hogy virrasszak. Este láttam Rogert tábortüzem felcsapó lángjaiban. Ahogy leszállt az éjszaka, a tűz melegsége elválasztott a külvilágtól. Fent a csillagok tisztán ragyogtak. Nem volt más, csak a folyó hangja és a szél enyhe hűvössége. De a szél most nem hozott harmonikaszót.
Bánatom ellenére rájöttem, hogy sokkal többet nyertem, mint amennyit vesztettem. Kicsit jobban megismertem magamat és világomat. Roger folyóját hallgattam, és ha nem is láthattam a sötétségben, kevésbé éreztem magam magányosnak, miközben visszaemlékeztem a sorokra, amelyeket valaha ő írt:
Hajnalban, délben, éjjel hogy szól a folyó,
hangjait jól ismerem.
De ha az idő messze sodor majd, ott lesz,
akkor is, velem?
